100 NYUGAT

Egy nemzet kultúrtörténetének vannak ritka és "áldott" pillanatai, amikor
mindazon erővonalak és személyiségek, amelyek más szerencsétlenebb
korokban csak találkozhattak volna, együttesen alkothattak volna, valami csoda
folytán tényleg hatalmas ívű alkotást tudnak létrehozni: a XX. század magyar
irodalmának és minden bizonnyal egész kultúránknak egyik legnagyszerűbb
szellemi produktumát, a Nyugatot.

A Nyugat. Mára fogalommá vált ez a név, a minőség szinte elérhetetlen
emblémájává nemesült a szellem emberei számára. Egy folyóirat, mintegy
hatvan vastag kötet a szerencsésebb könyvtárak polcain. Talán nem is
gondolunk rá, de igaz, hogy e századi irodalmunk "összes" és "válogatott"
műveinek nagyon-nagy része, az irodalmi szöveggyűjtemények anyagának
sava-borsa itt jelent meg először.

Nyugat. Már maga a név is telitalálat. Orientáció és iránymutatás. A
programadó cikk, Ignotus legendás "Kelet népe" című írása mutatja, hogy nem
csak hozni akar odaátról, de átvinni is akar: "A nap s az emberiség s a
történelem keletről nyugatra tart. Kelet népének is ez az útja, s ha járja: azon
nap alatt jár, annak az emberiségnek felese, annak a történelemnek alakítója,
mint a legnagyobb nemzetek." A címlapon végigkíséri a lapot Beck Ö. Fülöp
szép Mikes-emlékérme, amely sokaknak az egyszerű magyar deákot, a literátor
hagyományt, másoknak a "bujdosót" jelentette, s azt, hogy a világító
gyertyafény és a toll mindenképpen megmaradt, lám a legzivatarosabb időkben
is.

Az alapító és későbbi mindenes Fenyő Miksa írja: "A Nyugat nem légüres térben
jött létre, - vagyis aki meg akarja írni történetét, az nem kezdheti azzal, hogy
ekkor és ekkor összeült a Royal-kávéházban Osvát Ernő Fenyő Miksával és a
második "fekete-pohárnál" - Osvátnál nyilván a harmadiknál, elhatározták, hogy
folyóiratot alapítanak. Nem. A történetírónak messzebbre kell visszanyúlnia, s
képet írni azokról a múlt század végén, a század elején megvolt politikai,
kulturális és szociális viszonyokról, melyek determinálták a Nyugat létrejöttét, --
még ha ez a kép nem is rajzolódott ki teljes világossággal a Nyugat alapítói
előtt."

A századforduló egyszerre konzervatív és szellemileg radikális világában több
nekifutásra sikerül megalapítani a Lapot. A Hét, az Új Magyar Szemle, a Magyar
Géniusz, a Jövendő és a Figyelő közegében jelenik meg az igény teljesen új
folyóiratra. "A Nyugat megindulásáig sehol sem volt otthonunk. A Nyugat azért
jött létre, mert az előttünk járó generáció tudni sem akart rólunk." - emlékszik
vissza a későbbi szerkesztő Babits. Móricz, aki a 30-as években szintén
szerkesztőként jegyzi a lapot, ezt az érzést, állapotot így magyarázza a
negyedszázados jubileumi ülésen: "Mikor huszonöt év előtt Ignotus, Osvát Ernő
és Fenyő Miksa megalapították a Nyugatot, ezzel a tettel igen szükséges és
aktuális szervet teremtettek meg. Az akkori fiatal generációnak adtak, íróknak
és olvasóknak, levegőt és irodalmi létalapot."

Az 1933-as, az alapítás 25. évfordulóján készült fénykép ott van minden iskolai
tankönyvben, lexikonban és irodalomtörténetben. Egy nagy fekete zongora
(talán Ady "fekete zongorája"?) s körülötte ott van mindenki, a kor magyar
irodalma: Kosztolányi, Babits, Móricz, Schöpflin és Karinthy, Füst Milán és Szép
Ernő és a többiek. Valódi irodalmi Parnasszus, tényleg - ahogy Fenyő Miksa
mondja pici iróniával - mintha a Raffaello vatikáni stanzái közül az Athéni iskola
sajátosan magyar és irodalmi pillanatkép-variánsa volna.

Nyugat... Egy 1908-tól, a háborús Magyarország koráig, 1941-ig ívelő irodalmi
folyóirat története, amely a magyar irodalom azon korszakán ível át, amelyhez
csak a reformkor nagy nemzedéke (Kölcsey, Berzsenyi, Petőfi, Arany,
Vörösmarty) fogható, nos ez önmagában páratlan kincset jelent. De ha ez a
folyóirat a kor szellemi és irodalmi progressziójának állandóan megújuló fóruma
is egyben, akkor nyilván többet adott önmagánál. A tankönyvek és
irodalomtörténetek korszakokra bontják ezt az időszakot, s a Nyugat első és
második, majd harmadik nemzedékéről beszélve besorolhatják majd' az egész
korabeli magyar irodalmat! Még a Nyugatban nem írókat, a Nyugathoz nem
tartózókat is sokszor meghatározza a laphoz való viszonyuk. Ha áttekintjük pár
mondatban a rideg tényeket, már a nevek és a műcímek puszta felsorolása is
laudáció gyanánt hat.

Nyugat. 1908. január 1-jén indult, főszerkesztője 1929-ig Ignotus volt, anyagilag
Hatvany Lajos és Fenyő Miksa támogatta, fő kritikusa és egyben szellemi
irányítója nagyon hosszú ideig Osvát Ernő volt. 1929-33 között Babits Mihály,
Móricz Zsigmond és Gellért Oszkár közös szerkesztésében működött a lap, majd
hogy '33-ban Móricz, '39-ben pedig Gellért otthagyta a folyóiratot, Babits Mihály
1941-ben bekövetkezett haláláig egyedül vitte tovább a szerkesztést. A lap
unikális újdonsága az volt, hogy az irodalmi értéket tekintette egyedüli
rangadónak s ennek jegyében a minden korábbinál magasabb színvonalat
kívánta zsinórmértéknek tekinteni. Mégis hatalmas vonzerőt gyakorolt a
fiatalokra, mert elviselte, sőt bátorította a többféle hangot, mert a szerkesztők
fontosnak tartották az írói autoritást, öntörvényűséget. Idézzük ismét Fenyő
Miksát: "Akik a Nyugatot elindították útjára, nem gondoltak közjogi változásokra,
de erősen hittek a gyökeres reform szükségességében szellemi téren, mert
meg voltak győződve, hogy ez minden egyéb reform előfeltétele. Nem volt nekik
pontozatokba foglalható reformprogramjuk. Nem volt koncepciózus
elgondolásuk arról, hogy mi módon lehetne igazi városi polgárságot teremteni,
hogyan lehetne az országot a vármegyék béklyóiból kiszabadítani, igazi
parlamentáris alkotmányra szert tenni stb. stb. - ilyen charta nem lebeget
szemük előtt... De egyet tudtunk, hogy mindaddig, míg azok szava, akik a
szellem elitjét képviselik, elsősorban az írók, nem jutnak olyan tekintélyhez,
hogy a nemzeti közvélemény az ő törekvéseikben a nemzeti érzés kifejezését
nem látja, addig semmilyen téren nincs meg a reform lehetősége. Egy ilyen
szellemi atmoszféra megteremtésében látta a Nyugat főfeladatát."

A Nyugat, a lap azóta is itt van velünk, benne él a huszadi századi magyar
irodalomban, csakúgy, ahogy annak háború előtti része benne megszületett. A
művek a polcon, a versek a kötetekben mint megannyi idézet a Nyugatból,
immár újabb és más sorrendben következve egymás után, mint OTT és
AKKOR, amikor megjelentek. A Nyugat élő folyóirat volt, jól megkonstruált
szerkezettel, rovatokkal és tele reflexiókkal részben az irodalmi, művészeti
világra, részben korábbi önmagára. Ez az élő szövet, a sok szálon való
egymáshoz kötődés csak az eredetiben tetten érhető. Tudták, hogy Ady
Magyar Pimodanja Ignotus Kelet népétől csak húszoldalnyira van? és hogy
Babits, József Attila versei hogy fonnak körbe egy-egy jó novellát a fiatal
Dérytől? Vagy hogy a korabeli színházi bemutatókat Schöpflin miként tűzi
tollhegyre, miközben Kosztolányi Gelléri Andor Endre kötetéről értekezik,
mellette meg éppen Kosztolányi kötetét Nagy Lajos veszi górcső alá?
Közhelyesen hat, de attól még igaz: megelevenedik a Nyugat, hogyha kézbe
vesszük az egykori számokat, s a lapozgató újabb és újabb revelációkkal
szembesül.

Óriási hatású lap volt, de azt kevesen tudják, hogy kezdetben csak párszáz,
később is csak párezer példányban kelt el. Az eredeti kiadás teljessége csak
néhány nagyobb könyvtár kincse, az antikváriumok kirakataiban még egy-egy
régebbi szám is csalogató látvány. A hatvan nagyalakú kötet, a benne rejtező
33 évfolyammal, hiánytalanul a lemezen van. A Nyugat - digitálisan (Arcánum
Adatbázis jóvoltábol).

Kokas Károly
1996